Drábik János:

A független Magyarország végnapjai

(Az ecseri beszéd)


Magyarországot azért kell átalakítani a bürokratikus Európai Birodalom - az EU – önrendelkezés nélküli tehetetlen provinciájává, mert a szuverén magyar állam felülvizsgálhatja az illegitim módon kialakított új vagyoni szerkezetet, másrészt kiléphet az eladósítással és kamatfizetéssel működtetett pénzgazdasági rendszerből, amely veszélyezteti a nemzetközi pénzügyi közösség Magyarországról húzott évi 7 milliárd dollár kamat-és profitjáradékát.

Azok a magyar civilszervezetek, amelyeket nem a kormányzat és nem a hazai újgazdagokból, valamint a nemzetközi pénzügyi közösségből álló szervezett magánhatalom finanszíroz, összefogtak, hogy a döntés előtt álló magyaroknak az érem másik oldalát - azaz az EU-tagság hátrányait is - megvilágítsák. Az újgazdag csoportok lényegében illegitim módon jutottak hozzá az egész nemzet közös tulajdonához és tették azt magántulajdonukká. Ennél is nagyobb előnyökhöz jutottak az által, hogy fontos közfunkciókat is – pl. az állam monetáris felségjogait - informálisan - magánellenőrzés alá vették. Ezért ez a két nagyhatalmú csoport abban érdekelt, hogy ez az új tulajdoni struktúra megszilárduljon. A nemzetközi pénzügyi közösség, amely 1982 után fokozatosan lecserélte a termelő-gazdaságot a pénzgazdaságra, el szeretné érni, hogy megszerzett pénzmonopóliuma véglegessé váljon Magyarországon. A pénzgazdaság segítségével ugyanis adósságtörlesztés, kamat, kivitt profit és más járadékok formájában minden évben mintegy 7 milliárd dollár jövedelmet húz Magyarországról. Ezért a nemzetközi pénzvilág és hazai újgazdagok érdekei közösek. Akkor tudják a jelenlegi – csak számukra előnyös - viszonyokat véglegesíteni Magyarországon, ha az – az Európai Birodalom tagja lesz.

Az EU-tagság kormánypropagandájára mintegy 3 milliárd forintot fordítanak. Az EU-tagság hátrányainak az ismertetésére pedig egy fillért sem. De még ennél is igazságtalanabb, hogy az EU-realista ellenzők nem jutnak arányos megszólalási lehetőséghez az elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatásban. Valóban demokratikus körülmények között - így az írországi és a svédországi népszavazást megelőzően is - gondosan ügyeltek arra, hogy az érem mindkét oldalára egyenlő figyelmet fordítsanak. Az EU-pártiaknak és az EU-ellenzőknek ugyanannyit kellett kapniuk a közpénzekből, valamint a tömegtájékoztatási eszközökben való megszólalási lehetőségekből. A választások tisztaságára sem csak az egyik oldal képviselői ügyeltek, hanem egyenlő megosztásban az ellenzők és a támogatók egyaránt. Magyarországon is a 2003. április 12-i választások felügyeletét azonos arányban egyrészt a csatlakozást támogató négy parlamenti párt képviselőire, másrészt svájci és norvég független megfigyelőkre, valamint a belépést ellenző civil szervezetek tagjaira kellene bízni. Svájc és Norvégia elutasította az EU-tagságot, Dánia pedig csak névleg fogadta el.

Az említett országoknak csak előnye származott függetlenségük megtartásából. Arra szoktak hivatkozni, hogy Norvégiának olaja, Svájcnak pedig hatalmas hegyei és bankjai vannak. Magyarországnak azonban olyan termékeny földje van, amelynek nincs párja Európában. Az új évezred legfőbb értéke pedig az élelmiszer és a tiszta ivóvíz, vagyis az lesz, amivel kis országunk – egyelőre még – bőségesen rendelkezik.

A Szabad Magyarországért Mozgalomnak - ingyen, csupán meggyőződésből és hazaszeretetből dolgozó kis csapata - úgy tette fel a kérdést, hogy „Tagok legyünk, vagy szabadok”, ez a kérdés válasszatok! Konkretizálva: idegen kézbe kerüljön-e a magyar termőföld? Végleges legyen-e, hogy Magyarországon a munkahelyek a külföldi vállalatoktól és bankároktól függjenek a hazai vállalkozók helyett? Bekövetkezzen-e a magyar nép 8, illetve 6 millióra való csökkentése, hogy ezzel helyet készítsen milliós nagyságrendű bevándorlásnak? A kérdéseket még sorolhatnánk. Most azonban vegyünk szemügyre néhány érvet, amely az Európai Uniónak nevezett államok feletti birodalmi struktúrába való belépés ellen szól.

Először is Magyarország nem Európába csatlakozik, mert Európában van már 1100 éve. A Nyugathoz sem kell már csatlakoznia, mert már akkor csatlakozott, amikor belépett a NATO-ba.

Az „Igent Európára: A távolmaradás ára” címmel kampányoló MSZP először fantomokat kreál, azután a saját fantomjait megsemmisítő bírálatban részesíti. E mutatványa után pedig azt hiszi, hogy meggyőző érveket sorakoztatott fel a bizonyíthatóan EU-károsult magyar társadalom többsége számára. Az MSZP-fantom szerint az ellenzők azzal riogatják a magyar lakosságot, hogy nem ehet többet mákos süteményt, hogy a disznóknak nem adhat moslékot, hogy a malacokat játékkal kell jókedvre derítenie, s hogy Magyarország csak nyer az EU tagsággal, mert kezdettől fogva többet kap majd vissza a brüsszeli közös kasszából, mint amennyit oda befizet. Sorolhatnánk ezeket az állításokat, amelyek vagy nem igazak, vagy pedig azt a célt szolgálják, hogy nevetségessé tegyék az EU tagság ellenzőit.

A tények azonban makacs dolgok, és ezért vegyük közelebbről szemügyre Magyarország és a brüsszeli bürokrácia kapcsolatait. Magyarország már a belépése előtt is az Európai Unió nettó befizetője, azaz EU-károsult volt, és a belépés után még inkább az lesz.

Előző állításunk alátámasztására egy adat: Magyarország 1991-től 2,8 milliárd eurót veszített azon, hogy EU-hoz csatlakozni kívánó országként kénytelen volt megengedni EU-s teherjárműveknek, kamionoknak, hogy úthasználati adó nélkül vegyék igénybe a magyar útrendszert. Ha ebből az összegből levonjuk azt, amit Magyarország az előcsatlakozási alapokból – PHARE, SAPARD, ISPA – kapott, azaz 12 év alatt mintegy 1 milliárd eurót, akkor csak az úthasználati adón Magyarország nettó vesztesége 1,8 milliárd euró. Az EU egyik jelentéséből tudjuk, hogy megfelelő kompenzálás nélkül a csatlakozás után több jelenlegi tagjelölt is nettó befizetővé válik. E jelentésből az is kiderül, hogy a csatlakozást követően hogyan alakul majd az új tagok befizetése a brüsszeli kasszába, és mennyi lesz az az összeg, amit különböző támogatások formájában e közös kasszából visszakaphatnak.

A magyar tömegtájékoztatás csak az EU-tól kapható esetleges többletforrásokról beszél. Sok magyar azonban nem tudja, hogy az EU-tagság feltétele a közös kasszába való jelentős összegű befizetés, azaz euró milliók évenkénti kötelező átutalása. Ma már bizonyítható, hogy Magyarország kevesebb pénzhez juthat az EU-tól, mint amit oda be kell fizetnie.

A 10 csatlakozó ország 3 év alatt 25,1 milliárd eurót kap. (M. Schreyer EU-biztos adatai szerint) De: 14,2 milliárd eurót kell, hogy befizessen! A tény tehát az, hogy csupán 10,3 milliárd euró támogatás jut 75 millió lakosnak.

1999-ben az EU az éllovas 4-5 országnak ennél 9,4 milliárd euróval többet ajánlott föl. De már felére csökkent a támogatás összege közel kétszer annyi országnak, vagyis az EU többi tagjának. Már ekkor két különböző jogokkal rendelkező csoportra osztották az EU tagállamait.

A 40 milliárd euróra rugó EU agrártámogatás negyedét a franciák kapják évente. A pályázati pénzek kb. 30 %-át képesek megszerezni az „újak”. Hogy az egyenlőtlen versenyben egyáltalán a felszínen maradhassanak, ahhoz is jelentős saját forrásokat kell biztosítaniuk. Az egyenlő feltételeket az új csatlakozók - az EU harmadrangú tagjai - azonban még saját költségvetésük terhére sem teremthetik meg. Ezzel biztosítják az első körbe tartozó - vagyis előjogokkal rendelkező - tagállamok, hogy ebben az úgynevezett versenyben feltétlenül ők legyenek a győztesek.

A magyar gazdákat eleve 35 %-os „EU-hatékonyságra” programozták, s ezzel beindítják a termőföld idegen kézbe jutását.

Az EU döntéshozatalába - jogszabályalkotásába - a magyar állampolgár még közvetve sem szólhat bele, ugyanakkor a 180 ezer oldalt kitevő brüsszeli előírást azonban be kell tartania. Ebből a 180 ezer oldalból 40 ezer oldal jogszabályi-anyag szigorúan titkos. Tehát a legilletékesebbek - az EU-tagállamok polgárai - nem ismerhetik meg őket. Olyan szabályoknak kell alávetniük magukat, amelyek célja és rendeltetése ismeretlen, s csak a politikai felelősséggel nem tartozó bürokrata-csoport érdekeit szolgálják. Ha ez nem így lenne, akkor a brüsszeli bürokratáknak nem kellene ezt a 40 ezer oldalnyi jogszabály-anyagot letitkosítaniuk.

Alátámasztja azt az állításunkat, hogy Magyarország az EU nettó- befizetője lesz, hogy a tényleges kifizetések - és nem a papíron járó megpályázható pénzek alacsony mértéke - miatt az első évben, vagyis 2004-ben, akár 500 millió euróra rugó többletkiadásunk is lehet, ha megvonjuk az EU-ba befizetett és az onnan kapott összegek mérlegét. A költségoldalra ugyanis fel kell vezetnünk az adminisztrációs-közigazgatási átállás, valamint a bürokratikus jogi rend bevezetésének a költségeit, továbbá az átállás miatt munkanélkülivé váló személyek segélyezésének és átképzésének kiadásait is. Ezeket a költségeket a hivatalos számítások és a propaganda irányítói mellőzik. Ugyanakkor ezek képezik az EU-val kapcsolatos kiadások jelentős részét. Noha papíron az új tagoknak már az első évben több pénz jár a megállapított tagdíjnál, a tényleges kifizetések valójában csak nagy időeltolódással, több évre elnyúlóan érkeznek majd esetleg meg.

Soroljuk most fel Magyarország EU befizetési kötelezettségeit.

A brüsszeli bürokrácia költségvetésébe kerülnek a vámbevételek. A harmadik államokból származó import után fizetendő vámok teljes egészükben Brüsszelhez kerülnek. A vámbeszedést azonban az Unió külső határát adó országnak kell végeznie, így hazánk komoly feladatok teljesítése előtt áll. A vámok beszedésére az Unió bizonyos forrásokat ad, ezek mértéke azonban olyan alacsony, hogy még a költségeket sem térítik meg. Ugyanakkor a többi taghoz képest óriási vámbevételük elmarad, és e helyett a brüsszeli közös kasszába vándorol.

Lefölözik a magyar mezőgazdaságot. A Közös Mezőgazdasági Politika keretében a kívülálló országból származó behozatal után fizetendő pótlék- kiegyenlítő összeg, valamint a cukoripari-rendtartás előírásai szerint fizetendő hozzájárulások alkotják ezt a pénzügyi lefölözést.

Az általános forgalmi adóból - az ÁFÁ-ból - származó jövedelem jelentős részét át kell adni. Az EU által meghatározott kulcs jelenleg 1,4 %. Ez nem adódik hozzá a nemzeti fogyasztási adókulcshoz. A tagállamok a befizetést havonta, az adott költségvetési évre megállapított összeg arányos részeként teljesítik. Ez azt jelenti, hogy a magyar ÁFA alap 1 %-a a közös kasszába vándorol, ezért is emelteti a brüsszeli bürokrácia folyamatosan az ÁFA kulcsokat. Az 1 % azért nem kis összeg, mert amikor Magyarország az EU határtartományává válik, sokkal több árut fognak hazánkon keresztül szállítani az EU-ba. Ez a vámbevételek megtöbbszöröződését hozhatja. Ezzel e bevételek növekvő ÁFA tartalma is megtöbbszöröződik, és ezen összegek túlnyomó része a közös kasszába vándorol.

A nemzeti össztermék (GNP) azokat a kiadásokat finanszírozza, amelyek pénzfedezetét a többi bevételből nem lehet biztosítani. A tagállam befizetési kötelezettségét meghatározó egységes kulcsot évenként a költségvetési eljárás keretében állapítják meg. Az Európai Unió közös bevételéből indulnak ki és a közösség - piaci áron számított - nemzeti össztermékének a százalékában határozzák meg. Így például az EU 2002. évi költségvetése, amelyet az Európai Parlament fogadott el 95,7 milliárd eurót tett ki, ami a jelenlegi 15 tagország bruttó nemzeti összterméke 1,04 %-a. Az EU költségvetésében kevesebb, mint 2 % származik a tagállamok adóbevételeiből, és csak 0,5 % adódik az ÁFÁ-ból. A legnagyobb tételt tehát a bruttó nemzeti össztermék alapján számított tagállami befizetések jelentik.

A kiadási oldalon a legnagyobb tétel a közös mezőgazdasági politika, valamint a regionális politika finanszírozása. E kettő a teljes költségvetés 80 %-át teszi ki. 6 %-ot fordítanak az igazgatási feladatokra, a bérekre, az intézmények működtetésére.

A magyar bruttó nemzeti össztermék-hozzájárulás eszerint a számítás alapján évi 450-550 millió eurót fog kitenni. Mivel Magyarország lesz az Unió dél-keleti külső határa, így tehát a vámbevételek átkerülnek az EU-hoz. Közismert, hogy az ÁFA-bevételek közül a legnagyobb összeget a vámolás során beszedett ÁFA képezi.

Magyarország 2004-ben 271 millió eurós többletet realizálhat - elméletben - a befizetéseihez képest. Valójában azonban ez a 271 millió Magyarország kiadásainak csak egy töredéke, ha a már felsorolt kiadásokat is, azaz az átállás költségeit, a csatlakozás miatt munkanélkülivé vált polgárok segélyezésének a költségeit is beleszámoljuk az Uniós kiadásokba.

A nemzetek feletti bürokratikus struktúrává átalakult EU nyíltan felmondta a jogok és kötelezettségek összhangjának, az egyenlő elbánásnak, és a viszonosságnak a demokratikus alapelveit. A koppenhágai előzetes megállapodás értelmében például a közvetlen mezőgazdasági támogatásokat csak fokozatosan vezetik be. Az első időben mindössze 25 % támogatást kaphatnak az új belépők. De mire néhány év elteltével esetleg mégis jövedelmezővé válik a termelés, akkorra az már nem a magyar tulajdonost gyarapítja. Ugyanis a pénzügyileg, gazdaságilag erősebb külföldi tulajdonos - kihasználva a tőkeáramlás korlátlanná tett szabadságát - könnyedén felvásárolhatja az eladósodott magyar paraszt földjét, gépeit, az állatokat, és mindezt nyomott áron. Az eddig ismertté vált adatok szerint Magyarország - személyenként és évenként - 18.954 forintot kap. Ebből az alamizsnának sem nevezhető nyomorúságos kis összegből nem lehet felzárkózni a mai hatalmas előnyökkel rendelkező Nyugathoz.


Mi a helyzet a másik uniós vívmánnyal, a munkaerő szabad áramlásával?


Arra lehet számítani az előrejelzésekből, hogy évente a mostani EU- tagállamok átlagosan 2000 magyar munkavállalót fogadnak majd. Ez 25 országot figyelembe véve 50 ezer magyar munkavállalót jelent.

A viszonosság demokratikus elve szerint fel kell tenni azt a kérdést is, hogy Magyarország milyen kvótát szab meg a multinacionális cégek - idegen állampolgárságú - magyarországi munkavállalóinak. Egyáltalán mely országokkal szemben, és milyen nagyságrendben léptetünk életbe kvótarendszert? Tehát amíg a tőke szabad áramlása mindenek felett álló, kötelező és általános szabállyá lett, úgymond „a legfőbb Uniós vívmánnyá”, amelynek Magyarország feltétlenül köteles alávetnie magát, addig a második rituális alapelv, vagyis a munkaerő szabad áramlása, csak nagyon korlátozottan érvényesül. Az új tagállamokra kvóták érvényesek, a régi tagországok polgárai viszont korlátlanul vállalhatnak munkát.


Megszűnik az önálló magyar jogszabályozás és alkotmányozás. Az un. közösségi jog elsőbbséget évez a hazai jogszabályokkal szemben.


Az EU-csatlakozási szerződésben határozzák meg, hogy Magyarország függetlenségéből mi maradhat még meg. Ezt a szerződést azonban még nem tették közzé, noha erről szól az ügydöntő népszavazás. Kovács László, az MSZP elnöke és az ország külügyminisztere február 1-én – majd utána többször is – arról tájékoztatott, hogy már készül a mintegy 5000 oldal terjedelmű csatlakozási szerződés angol és esetleg magyar szövege. Ezzel egyidejűleg elkészül egy mintegy 80 oldal terjedelmű összefoglaló szöveg is. Az 5000 oldalas teljes szöveg néhány hét múlva elérhetővé válik a külügyminisztérium internetes honlapján.

Az újgazdag réteg - és az őket kiszolgáló parlamenti pártgépezetek - a nemzetközi pénzügyi közösséggel együtt érdekeltek a jelenleg pénzügyi és tulajdonosi viszonyok véglegesítésében. Ezért szeretnék, ha a többi magyar polgár, aki egyértelműen kezdettől fogva EU-károsult lesz, mégis csak az újgazdag réteg mögé sorakozna fel. Ezért elhallgatják a már korábban ismertetett tényeket, hogy Magyarország az első perctől kezdve nettó- befizetővé válik. Ehelyett azt mondják, hogy a bérek a csatlakozást követően rohamosan nőnek, mindenki jobban fog élni.

Ez azért nem igaz, mert a csatlakozás önmagában semmilyen hatást sem gyakorol a bérszínvonalra. Csak hosszabb távon lehetne változásokra számítani akkor, ha egyidejűleg nő a magyar gazdaság teljesítménye és termelékenysége. Erre azért nincs lehetőség, mert az EU versenypolitikája, megalázó, hátrányosan megkülönböztető feltételei hazánkat eleve kizárják a versenyképes tagállamok köréből. Ez nemcsak sérti a XX-ik században oly gyakran megalázott magyar nép jogos önérzetét és önvédelmi törekvéseit, de a brüsszeli bürokrácia 180 ezer oldalnyi jogszabálya sem rendelkezik a bérekről, és nem garantálja, hogy Magyarországon a fizetések - akár csak egyetlen százalékkal is - emelkedjenek. Az sem meggyőző állítás, hogy Írország és Portugália is jelentősen fejlődött az EU-tagságot követően. Ez azért csúsztatás, mert elhallgatja, hogy Írország, Portugália, valamint a többi jelenlegi tagállam, egészen más feltételekkel csatlakozott az EU-hoz, mint ahogy most Magyarország kénytelen csatlakozni.

A kincstári propaganda másik állítása, hogy „a csatlakozást követően a külföldi tőke könnyebben talál utat hazánkba”. Még ha igaz lenne, sem származna belőle semmi jó. A külföldi tőkéből eredő profitot a multinacionális cégek és a külföldi érdekeltségek lényegében kiviszik az országból. A magyar vállalkozások csak kiszolgáló szerepet tölthetnek be, és abban reménykedhetnek, hogy részt vehetnek a beszállító tevékenységben. A tőke beáramlása nincs közvetlen összefüggésben a csatlakozással. Egyrészt a nyugat-európai gazdaság nem növekszik, már régóta a gazdasági visszaesés - a tartós stagnálás - jelei észlelhetők. Ez a gazdasági gyengélkedés pedig meghatározza a tőkeáramlást. Hosszabb távon - egy esetleges összeurópai gazdasági fellendülés esetén - megindulhat a tőkeáramlás, de addigra Magyarország, pontosan a rákényszerített egyenlőtlen feltételek miatt, tovább veszít versenyképességéből. A nemzetközi nagyvállalatok már így is ellenzik a munkabérek emelését, mert az veszélyezteti extraprofitjukat. Ezért egyre nagyobb arányban tovább nyomulnak keleti irányban az olcsó munkabérek, és a még nagyobb adókedvezmények reményében.

A kincstári propaganda másik állítása, hogy „gazdaságunk belátható időn belül eléri az EU átlagszintjét”. Ma hazánk az Európai Unió vásárlóerejének a felét sem éri el. Ha gazdaságunk egyenletesen növekszik, és a jelenlegi szocialista liberális kormány ismét engedélyezi a bérek növekedését, akkor esetleg néhány évtized után Magyarország is elérheti az EU átlag 60-70 %-át. Mai ismereteink és lehetőségeink szerint azonban az átlag elérése 2050-ig nem lehetséges. Ugyanakkor kétséges, hogy nőhet-e folyamatosan az ország gazdasága, ha az egymást váltó kormányok a hazai vállalkozói kör hátrányára a multinacionális cégek érdekeit részesítik előnyben. Ugyancsak lehetetlen elérni az Uniós átlagszintet, ha nem lépünk ki az adósságcsapdából, ha potom áron elkótyavetyéljük még két megmaradt erőforrásunkat: a magyar termőföldet, valamint a képzett és tehetséges magyar munkaerőt.

A kincstári propagandisták további állítása, hogy „Brüsszel ingyen-pénzt ad a felzárkózásunkhoz.” Ez tévedés, de inkább tudatos megtévesztés.

Először is az EU nem ad pénzt, hanem ezek az összegek csupán pályázatok útján nyerhetők el a közösség alapjaiból, igen komoly önrészesedés befizetése mellett. A magyar költségvetés kiadási oldalának figyelembe vételével a pályázati összegeknek még a fele sem egészíthető ki saját finanszírozással.

Másodszor: nem biztosan megkapott összegekről van szó, hanem nagyon is bizonytalan pályázati-pénzekről. A biztos adó-pénz és a bizonytalan pályázati-pénz két teljesen különböző kategória. Azaz a pályázatokat meg kell tudni nyerni, és nem szabad úgy elvesztegetni őket, ahogy a PHARE, a SAPARD és az IPSA alapok esetében történt. Mivel az új tagokkal szemben az EU felrúgta az egyenlő elbánás elvét, ezért a magyar földművelőnek háromszor olyan nehéz feltételeket kell teljesítenie a pályázati pénz elnyerésekor, mint francia vagy bajor gazdálkodó társának.

Harmadszor: csak arra lehet pályázni, amire az EU brüsszeli bürokráciája lehetőséget ad. Ha a magyar igények nem esnek egybe az uniós kívánalmakkal, akkor ezek a források nem elérhetőek.

Az agymosást végző média-manipulátorok másik állítása, hogy „a schengeni határ megszűnik Magyarország és Ausztria között”. Jelenleg arról van csak szó, hogy 2006-ban szűnik meg. Ugyanakkor a nyugati tagállamok még sokáig védelmet élveznek az új tagállamok munkavállalóival szemben. Igen hosszú az az átmeneti időszak, amíg a magyarok egyenlő elbánásban részesülhetnek a nyugat-európai munkaerő-piacon. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a schengeni határ ezt az időszakot követően Magyarország és a jelenleg Romániához tartozó Erdély közé kerül. Azaz magyart és magyart vasfüggöny fogja elválasztani hosszú évekig.

A magyar nép tudatának átmosását végzők további érve, hogy természetesnek kell venni „az árak rohamos emelkedését”. A tudatipar manipulátorai azzal érvelnek, hogy az EU-n belül sem egységesek az árak. Ha a tőlünk felvásárolt árukészletek ára nem nő, és a bérek sem emelkednek, kiadásaink viszont egyértelműen magasabbak lesznek, akkor az újgazdag magyar uralkodóosztály szolgálatában álló szocialista-liberális kormány ezt minden bizonnyal át fogja hárítani a magyar fogyasztókra. Ezért drasztikus áremelésekkel kell számolni.

A hivatásos agymosók eddig nem találtak megfelelő ellenérvet arra a félelemre, hogy „a magyar kis- és középvállalkozások tönkremennek”. A kormányzat szakértői is elismerik, hogy keményedni fognak a vállalkozókra vonatkozó versenyfeltételek, ugyanakkor kincstári optimizmussal – minden alap nélkül – állítják, hogy versenyképes vállalkozásaink viszont „fényes jövő elé néznek”. Versenyképes azonban az, aki megfelelő termelőeszközökkel, kielégítő piaci körülmények között - a szükséges hitelek és támogatások igénybevétel - tud működni. Magyarországon a kis- és középvállalkozások nem rendelkeznek ezekkel a feltételekkel, hanem csak a nemzetközi multinacionális cégek.

Nézzük, mit mondanak a kincstári agymosók a külföldiek munkavállalásáról Magyarországon. Azt állítják, hogy kevés olyan ostoba akad, aki a gazdag Nyugatról a szegény Keletre költözzön. De hallgatnak arról, hogy Nyugat-Európában több 10 milliós iszlám és más kisebbség él, aki az itteni, a drága nyugati árszínvonalhoz képest kicsit alacsonyabb árszínvonal mellett még beérné egy relatíve alacsonyabb bérezéssel is, amit Magyarországon kapna. Ha mintegy 100 ezer külföldi munkavállaló megjelenik a magyar munkaerőpiacon, az már komoly válságot idézhet elő.

Mit mondanak a kincstári agymosók arra a nagyon is megalapozott félelemre, hogy a magyar termőföld rövid időn belül a külföldi jogi személyek, azaz korporációk és bankok tulajdonába megy át. A kormány és a mögötte felsorakozó parlamenti pártgépezetek azzal hárítják ezt el, hogy 7+3 évig a magyar termőföldet külföldiek nem vásárolhatják meg. Ezt csak a jogszabályok kijátszásával, zsebszerződésekkel és más illegitim módszerekkel tehetik meg. Mi történik azonban 7 vagy 10 év után? Mivel utolsóként megmaradt nemzeti vagyonunkról van szó, továbbá azt is számításba véve, hogy századunkban az élelmiszer lesz a legnagyobb érték, a magyar föld elvesztésének a veszélye nagyon is reális. A földművelés évszakokhoz kötött bioritmusa arra kényszeríti a gazdálkodókat, hogy kölcsönöket vegyenek igénybe, amit a termés betakarításakor törlesztenek. Csakhogy a pénzgazdaság rendszerében minden hitel súlyos kamatterhekkel jár együtt. E kamatterhek következtében annyira eladósodik a magyar parasztság, hogy földjét vagy elárverezik a hitelezők, vagy pedig kénytelen eladni, hogy megszabaduljon adósságterheitől. A kamatszedő magánpénz-monopólium rendszerében ez szükségszerűen van így, és nem is lehet másképpen. Szinte teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a magyar gazdák tönkre fognak menni. Ezen nem segít az, ha bérbe adják földjüket, mert a föld hasznát a bérlő fogja lefölözni.

A kincstári propaganda agymosói nem adnak kielégítő választ arra sem, hogy meg fognak nőni az adóterhek Magyarországon. Ez annyira kétségtelen tény, hogy a kormányzat csak annyit tudott ezzel kapcsolatban mondani, hogy „az ÁFA egyes területeken csökkenhet is.” Persze ezt úgy kell érteni, hogy a jövedéki adó növekedik, a nullás adókulcs megszűnik, és az ÁFA-kulcsok túlnyomó része pedig emelkedik.

Mit mond a kincstári propaganda arra az állításra, hogy elvész Magyarország önrendelkezése, nemzeti szuverenitása. Ezt azzal próbálják kivédeni, hogy Magyarország az EU döntéshozó rendszerébe bekerülhet. A magyar állam legtöbb szuverén jogosítványát ugyan átadja a brüsszeli bürokráciának, viszont a brüsszeli bürokrácia döntéshozói közé csekély számú magyar is bekerülhet. Ez azt jelenti, hogy semmilyen fontos döntést nem hozhatnak a harmadrangú státussal most bekerülő új tagok.

Befejezésül álljon itt még egy elhallgatott tény. Magyarországnak 2004-től évi 70 millió euróval kell támogatnia Angliát. A brit mezőgazdasági kvótát ugyanis az angol gazdálkodók kis létszámuk miatt nem tudták felhasználni. London ezért, meg a korábbi gyarmati területeiről származó olcsó behozatal-kieséséért kárpótlást kért és kapott az EU brüsszeli kormányzatától. Ezt az összeget a brüsszeli bürokraták elosztották 2004-re – a reményeik szerint - már 25 országra bővülő tagállam között. Ebből a nemzeti össztermék szerint számítva 70 millió euró jut a magyarokra. Összefoglalva: Magyarország tehát minden évben többszáz millió euróval többet fizet be kezdettől fogva a brüsszeli kasszába, mint amennyit legjobb esetben is onnan kaphat.

A jelenlegi szocialista-liberális kormányzat oroszlánként harcolt azért, hogy a multinacionális cégek megtarthassák nagy adókedvezményeiket, amelyeket egyébként tiltanak az uniós jogszabályok. Ezt a halasztást, derogációt, kiharcolták az óriás korporációknak, vagyis azok továbbra sem kell, hogy arányosan vegyék ki részüket a közteherviselésből.

Nem mondják meg ugyanakkor, hogy pl. a nyugdíjasok megtarthatják-e eddig kapott utazási kedvezményeiket? Ha igen a válasz, akkor miért hallgatnak erről az „igenről” az illetékesek? Ha nem a válasz, akkor miért nem kértek erre is halasztást, derogációt?

Mível az EU birodalmi struktúrájából nem lehet kilépni, ezért az EU-ba történő belépéssel véglegesnek tekinthető a szuverén magyar állam megszűnése. Az EU-t mai formájában létrehozó erőknek nincs szükségük szuverén magyar államra. A szolgáltató szerepre szorított állam azonban megmaradhat kulturális és önkormányzati intézményként egy nemzetek feletti birodalom Magyarország nevű provinciájában, hogy eljátssza az alibi-demokrácia díszítő ornamensének a reklám-szerepét.

Ha megszűnik a szuverén nemzetállam, akkor nem lesz többé lehetőség annak a kivizsgálására, hogy miként jött létre az a belső adósság, amely 2003-ra elérte a 9224 milliárd forintot, s amelynek a nagy része az adós-, hitel- és bankkonszolidációból származik. Véglegessé válik a túlnyomórészt illegitim módszerekkel kialakított új tulajdoni struktúra, valamint az eladósítás és a kamatjáradék fizetése.

Önrendelkezéssel bíró magyar nemzetállam nélkül nem lehet visszatérni az önálló magyar közpénzrendszerre. E nélkül pedig nem lehet megteremteni azt az erős magyar középosztályt, amely saját anyagi bázisára támaszkodva védhetné és érvényesíthetné nemzeti érdekeinket.

A magyar társadalomnak azért kell EU brüsszeli bürokráciájának évente több száz millió eurót befizetnie, hogy végleg megszűnjön az önrendelkezéssel bíró szuverén magyar nemzetállam. Már utaltunk rá, hogy a Nyugathoz való tartozásunk eldőlt a NATO-hoz történő csatlakozással, tehát emiatt nem kell alávetni magunkat a brüsszeli bürokrácia diktatórikus uralmának. A szuverén magyar állam léte azonban veszélyes az újgazdag magyar uralkodó osztály számára, mert elvileg és jogilag fenntartja az 1989 után kialakított illegitim vagyoni struktúra felülvizsgálatának a lehetőségét. Ez az újgazdag réteg csak akkor érzi biztonságban megszerzett vagyonát, ha a magyar jogrendszer helyébe az EU közösségi joga lép, amely többé nem teszi lehetővé a kialakult vagyoni viszonyok felülvizsgálatát.

Fontossága miatt azt is megismételjük, hogy a magyar társadalomnak továbbá azért kell több száz millió euró többletet befizetni az EU brüsszeli kasszájába, hogy véglegesítve legyen az a pénzgazdasági rendszer, amely magánpénz-monopóliummal és kamat-automatizmussal működik, és e két pénzügyi mechanizmus segítségével lehetővé teszi a nemzetközi pénzügyi közösség számára, hogy Magyarországról évente 7 millió dollár kamathoz és profithoz jusson adósság-szolgálat és kamatfizetés révén, amit kivisz minden évben az országból. Hangsúlyozzuk: kizárólag csak ennek a két csoportnak, úgy, mint az újgazdagok uralkodó-osztályának, valamint az országot eladósító nemzetközi pénzügyi közösségnek érdeke Magyarország beléptetése az Európai Unió túlbürokratizált nemzetek feletti birodalmi képződményébe.

Az Európai Unió – mint már kifejtettük - már nem önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező, államok társulása, hanem egy bürokratikus diktatúrává degenerálódó birodalmi struktúra. Vagyis Európában létrejött egy új antidemokratikus birodalom, amely az ókori Római Birodalom modern-kori változatának tekinthető. Ennek Magyarország csak egy kiszolgáló szerepre ítélt keleti provinciája lesz, amelynek a lakossága megtarthatja helyi önkormányzatát és kulturális önigazgatását. Többé azonban már nem lesz lehetősége semmilyen demokratikusan választott szervének sem arra, hogy a magyarság sorsát meghatározó alapvető kérdésekben érdemi döntéseket hozzon. A magyar nép kezéből ki lesz véve az a leghatékonyabb eszköz, amivel alapvető érdekeit megvédheti: az önrendelkező szuverén nemzetállam.

Magyarország kimaradása - ebből az egyre diktatórikusabbá váló Európai Birodalomból - csak előnyökkel járna a rendszerváltás károsultjai számára, akik a magyar társadalom 80%-át alkotják. Ma a legfontosabb magyar sorskérdés az, hogy ebből az új Római Birodalomból kimaradjunk. Egyedül így tartható meg a magyar lakosság tulajdonában az a magyar föld, a magyar Haza, a magyar állam területe, amely nélkül a magyar nép többé nem magyar nép. A sorstalanság lesz a sorsa!


A magyar népnek csak a kívül-maradás az előnyös!!!


Az alapvető tétel, amiből ki kell indulni, és ami számokkal is bizonyítható, hogy Magyarországnak, a magyar társadalom túlnyomó többségének, az Európai Birodalomból való kimaradás előnyös egyedül.


Vegyük számításba a kimaradás várható következményeit:


  1. Talán itt fogják hagyni a nemzetközi cégek nagyon olcsón szerzett magyarországi gyáraikat, üzemeiket, ingatlanjaikat?

  2. Talán itt fogja hagyni a nemzetközi pénzügyi közösség a potom áron megvásárolt magyar bankokat, amelyek segítségével kamat, profit és más pénzjáradék formájában évente 7 milliárd dollár olyan jövedelemhez jut Magyarországról, amelyhez nem kell kockázat és felelősséggel járó termelőgazdasági tevékenységet folytatnia?

Nem kívánnak sem a hazai újgazdagok, sem a nemzetközi pénzoligarchia megszabadulni aranytojó tyúkjuktól, ettől a szerencsétlen magyar néptől. Ellenkezőleg: be akarják zárni a birodalmi ketrecükbe, hogy soha többé ki ne kerülhessen a karmaik közül.


Magyarország a nyugati közgazdasági szakértők szerint is ma Európában a legglobalizáltabb, legliberalizáltabb, legnyíltabb és legkiszolgáltatottabb állam, amelyből az elmúlt évtizedben a legtöbb pénzügyi és gazdasági erőforrás áramlott a gazdag Nyugatra, és áramlik folyamatosan ma is. Azért, hogy ez a számára kedvező helyzet véglegesítve legyen, elengedhetetlen feltétel az önálló, szuverén magyar nemzetállam felszámolása. Ennek a keleti bővítésnek nevezett újgyarmatosításnak (ezt a kifejezés egy brit szaklap használta 2002. őszén) a célja hadsereg és háború nélkül, csupán média-agymosással kiterjeszteni keleti irányban az egykori klasszikus európai gyarmattartó hatalmak uralmát.

Az Európai Birodalom (EU) nem rendelkezik kellő gazdasági erőforrásokkal ahhoz, hogy a most bekebelezendő új keleti tartományait, köztük Magyarország nevű provinciáját a Birodalom központjához tartozó térségek gazdasági színvonalára emelje. Ezt bizonyítja be Kozma Ferenc „A magyar gazdaság nemzetközi környezete a XXI. század első évtizedeiben” című tudományosan megalapozott előrejelzéseiben.

A tudós szerző prognózisa meglehetősen kegyetlen:

„…a nemzetközi környezet Magyarországra gyakorolt hatásai közül, a ma számba vehető tendenciák szerint, nincs olyan, amely közvetlenül, vagy közvetve közreműködni volna érdekelve abban, hogy az ország bármit is behozzon az európai Centrummal szemben tapasztalható lemaradottságából. Hasonlattal élve: ha egy törött lábú ember sorsát prognosztizálom – aki az erdő közepén fekszik – nem azt tudom megmondani: mi lesz vele, hanem csak arra tudom felhívni a figyelmét, hogy

  1. ez egy igen elhagyatott hely: nem nagyon számíthat arra, hogy jön egy szekér, amely fölveszi;

  2. amennyiben mégis igen, a környék lakói igencsak maguknak való emberek, szokásuk a bajba jutottak mellett segítségnyújtás nélkül elmenni;

  3. ha itt marad, számolnia kell azzal, hogy megfagy, vagy a vadállatok széttépik.”


(Idézet a fent megjelölt tanulmány 66. oldaláról)


Kozma Ferenc ezután utal rá, hogy egyik megállapítás sem csupán nézőpont kérdése, mert a vidék lakatlansága is tény, a lakosság szívtelensége is tapasztalaton nyugszik, és az időjárás sem az előrejelző optimizmusától vagy pesszimizmusától függ, ahogyan az sem, hogy milyen vadállatok laknak a környéken. Ez a prognózis azonban nem jósolja meg a szerencsétlen ember halálát, mert lehet, hogy mégiscsak megmenekül valamilyen előre nem látott szerencsés véletlen következtében.

Kozma Ferenc az elmúlt néhány évtized magyar gazdaságfejlődéséből néhány tanúságot kiemel:

  1. Az egyik ilyen a különösen nagy érzékenység a külső környezet kedvezőtlen hatásaira, amely gyenge reakciót vált ki. Ezek okát abban látja, hogy a magyar gazdaság nem integráns része a világgazdaságnak. Emellett forrásszegény, szűkölködik természeti javakban. Információkban, illetve kapcsolatokban, és ami talán a leglényegesebb: a likvid tőkében.

(Itt e sorok írója rendkívül fontosnak tartja annak a kiemelését, hogy ha Magyarország rendelkezne az őt megillető monetáris szuverenitással, akkor maga is el tudná látni kellő mennyiségű likvid tőkével a belföldi termelőgazdaságot. Mégpedig úgy, hogy az ehhez szükséges jelrendszert – vagyis nem a forintba öltöztetett devizát, hanem a szuverén magyar állam által kibocsátott forintot – azaz az igazi magyar nemzeti pénzt forgalomba hozza és az önálló magyar pénzrendszert működteti, olcsó közhitelekkel támogatva az értékteremtő gazdasági tevékenységet. Ma az állami felségjogok közé tartozó monetáris hatáskör a köz ellenőrzése alól kivont központi bank (az MNB) előjoga, amelyet érdemi döntései vonatkozásában kizárólag a nemzetközi pénzügyi oligarchia intézményei ellenőriznek.)

  1. Kozma szerint a magyar gazdaság akkor képes kifutni a formáját és gyümölcsöztetni meglévő előnyös tulajdonságait, ha a külső környezet nyugodt és dinamikus, továbbá bizonyos fokig türelmes a magyar gazdasággal szemben. Ha bármelyik tényező hiányzik, akkor felszínre kerülnek a magyar gazdaság gyengeségei és a politika által mozgósítható energiák nem elégségesek a kedvezőtlen hatások kivédésére.

  2. Kozma további észrevétele, hogy a magyar gazdaság méreteinél fogva sodródik a közelében fekvő domináns nagygazdaság mágneses terébe, függésbe kerül tőle, és ez hosszú-távú szerkezeti változásokhoz vezet, ami rövid-távon ugyan hasznos lehet a számára, de ha átkerül egy másik domináns gazdaság vonzáskörébe, akkor az hatványozottan kidomborítja gyengeségeit.

  3. Kozma úgy véli, hogy a magyar gazdaság fél-periférikus helyzete miatt, ha a kedvező feltételek nincsenek jelen, a kitörés félbemarad és az elért anyagi jellegű eredmények befejezetlen beruházásként kezdenek elenyészni. A megfelelő politika képes odahatni, hogy az így előálló válság a legkisebb áldozattal átvészelhető legyen és a társadalom értékeiben a legkisebb rombolás történjék. Ezt nevezte Kozma értékőrző és értékmentő politikának. Az is tipikus Magyarország fél-periférikus helyzetére, hogy a lakosság megérezve a hanyatlás jeleit a „magán-túlélési” ill. „önkivonási” stratégiákat részesíti előnyben.

  4. Kozma Ferenc végül rámutat, hogy Magyarország külső feltételrendszere is sokkalta kedvezőtlenebb annál, mint ami a rendszerváltás maradandó elnyomorodás nélküli átvészeléséhez minimálisan szükséges lett volna.


Kozma azért tartja elviselhetetlennek a magyar gazdaságot sújtó bruttó adósság-állományt, mert gazdaságunk kicsi és emiatt ugyancsak kicsi a világpiacon az általa gyilkosnak nevezett diszázsió nélkül realizálható teljesítménye. (A diszázsió azt a százalékos különbséget jelenti, amellyel a valuták és a devizák piaci ára kisebb a hivatalos árnál, illetve az értékpapír értéke a névértékénél.) Ez a diszázsió olyan póráznak tekinthető, amelynél fogva az adott ország döntéseit meghatározóan lehet befolyásolni.

A rendszerváltás idején remény volt arra, hogy a fejlett ipari államok felesleges tőkéi olyan arányban érkeznek az országba, amely egyrészt elegendőek a szerkezeti lyukak (infrastruktúra, korszerű közép- és kisüzemek, nyugati értelemben vett húzóágak) betömésére, másfelől modernizálják a magyar gazdaság egészét, és végül devizaként az államhoz kerülve hozzájárulhatnak az eladósodás visszaszorításához. Az elmúlt évek ezeket a várakozásokat csak csekély mértékben igazolták. Magyarországot kezdetben a kalandor tőke lepte el, amely spekulációs céllal megforgatta az idehozott pénzt, majd pedig jelentős haszonnal továbbállt. Megtörtént a hazai kereskedelmi hálózatok elfoglalása, egyrészt az árrés kisajátítása, másrészt a hazai áruk kiszorítása céljából. Ez alól az élelmiszerek jelentenek kivételt, mert az élelmiszeripari vertikum rövid idő alatt – jelképes ellenértékért - külföldi tulajdonba került.

Kozma adatokra támaszkodva úgy látja, „hogy az országba beáramló működő tőke oroszlánrésze „kvázi”-gyarmati jellegű tevékenységet folytat, vagyis a belpiacot happolja el. A magyar vásárlóerő monopol-jellegű lekötésére utazik, valamint (jobbik esetben) a munkaerő olcsó mivoltát veszi célba. A működő-tőke transzfer kevés jelét mutatja annak, hogy a fejlett centrumok országai Magyarországra, mint eljövendő fejlett, kooperációs partnerre tekintenek. Azok a tendenciák, amelyek az elmúlt évek alatt kibontakoznak, inkább arra utalnak, mintha a nemzetközi munkamegosztásban (akár a döntési központok, akár a piaci mechanizmusok által) „kijelölt” helyünk vagy az elfelejtés lenne (mint Etiópiáé), vagy pedig a hátsóudvar-pozíció, amely beláthatatlan mélységben találtatik ahhoz a szerepkörhöz képest, ami például Thaiföldnek vagy a Fülöp-szigeteknek osztatott ki.”

(Idézett mű 69. –70. oldal)


Kozma Ferenc az integráció kapcsán úgy véli, hogy Magyarország méretei, termelési garnitúrájának hiányos szerkezete, valamint fél-perifériális jellege életfontosságúvá teszik a számára a külgazdasági kapcsolatok útján nyerhető többletforrások kihasználását. A gazdasági kitöréshez ezek a feltételek szükségesek. A magyar gazdaság erősen sebezhető, ezért igényli a biztonságos és az őt pozitív értelemben diszkrimináló nemzetközi környezetet. Azaz a tudós szakértő Kozma olyan integrációt talál Magyarország számára előnyösnek, amely védelemben részesíti a gyenge és versenyképtelen magyar gazdaságot. Szavai szerint, amennyiben a magyar gazdaság ilyen „diétás” (védelemben részesülő - DJ) integrációs környezetbe kerül, erősen hajlamos elkényelmesedni, elsodortatni magát a kisebb ellenállás irányába. Kozma mégis azt állítja, hogy a fél-perifériás hajlamokat csak céltudatos, hosszú-távú gazdaságpolitika képes korrigálni.

A most következő fejtegetésekből e sorok írója az EU-tagság elleni egyik legfontosabb érvet olvassa ki:

„A ’látóhatáron’ azonban nincs olyan gazdasági hatalom, vagy hatalmi csoportosulás, (a) amelynek felismert, tudatosított érdeke volna Magyarországgal olyan integrációs jellegű kapcsolatba lépni, amelynek célfüggvényében kifejezetten Magyarország gazdasági felzárkóztatása foglalna helyet; (b) amelyik rendelkeznék transzferálható tőkefelesleggel, és nem volna gyümölcsözőbb befektetési lehetősége annál, hogy ezt Magyarországon hasznosítsa. Ezzel szemben a szomszédságban létezik egy olyan integrációs tömörülés, amely Kelet-Közép-Európát sohasem tekintette érdemi érdekszférájának, viszont a XX. század második felében olyan világgazdasági kihívást volt kénytelen fogadni, amelyre való sikeres reagálás minden felhajtható energiatartalékát igénybe veszi, és sikere még így is erősen kétséges.”

(Idézett mű 71.-72. oldal)

Kozma Ferenc ezután megemlíti, hogy a kelet-közép-európai gazdaságok, közöttük Magyarország is, 40 évig tartó kitörési kísérlete a nyugatitól lényegesen eltérő társadalmi modellel való kísérletezgetéssel volt összekapcsolva. Ezért a nyugati modelltől gyökeresen eltérő gazdasági szerkezet, intézményrendszer alapján ment végbe. A nyugati és a keleti régió így egymással nem egyeztethető össze. Az átmenet a kapitalista piacgazdaságba (e sorok írójának saját meghatározása szerint: eladósítással és kamat-automatizmussal működtetett magánpénz-monopolista kamatkapitalizmusba, ami a piacgazdaságnak az egyik ellentéte – a másik ellentéte a reálszocializmus állammonopolista rendszere – DJ) az anyagi és szellemi vagyon óriási hányadának nullára való leírását, a tudat és a reflexek gyökeres átépítését követeli meg. A kelet-közép-európai térség integrációja a Nyugattal nemcsak alulfejlettséget vinne be az EU-ba – mint Görögország vagy Portugália esetében – hanem, ahogyan ezt Kozma igen találóan kifejezi: „sejtidegen” anyagot is.

E sorok írója tehát a tudós szerző fejtegetéseiből is úgy látja, hogy az Európai Uniónak nevezett birodalomba való bekényszerítés minden, csak nem biztonságos, toleráns és Magyarországot segítő lépés lenne. A gyengébb fél felé irányuló piaci nyomás csak akkor jelent húzó és nem szétziláló erőt a gyengébb félre, vagyis Magyarországra, ha annak ereje nem haladja meg egy meghatározott kritikus mértékkel a gyengébb félnek a feltörekvési energiáit. Ha a gyengébb fél – jelen esetben Magyarország – ereje vesztett állapotban van, az erősebb fél kellő türelem és méltányosság nélkül kifejtett gazdasági ereje sokszorosan felülmúlja a gyengébb fél ellenálló képességét. Tudomásul kell azt is vennünk, hogy az erősebb félnek, vagyis az EU-Birodalom egykori gyarmatosító nagyhatalmainak érdeke fűződik a gyengébb kivéreztetésére, és elsősorban prédaállatnak tekinti keleti bővítésnek nevezett gyarmati terjeszkedését. Ebben az esetben az ázsiai „kistigris” államoknak nevezett gazdasági fellendülés helyett egy újragyarmatosító hatás érvényesül. A gazdagabb és erősebb partner érzéketlen marad a támaszt kereső gyengébb féllel szemben. Máris sok jel utal arra, hogy az erősebb fél nem húzni kívánja a felemelkedni kívánó segélykérőt, hanem a víz alá fogja nyomni; azaz saját önző profitérdekeit követve akadályozni fogja a fejlődését, egyoldalú és kedvezőtlen függési viszonyba kényszeríti. Ezt azzal éri el, hogy a gyengébb fél távlati érdekeivel ellentétes szerkezeti módosulásokra kényszeríti. Az 1989 óta eltelt évek bizonyítják, hogy a Nyugat alaptörekvéseiben nem következett be változás, hacsak nem számítjuk azt, hogy a teljesen nyitottá tett, túlságosan liberalizált és globalizált gazdaságunkat egyszerűen megszállták, és a mesterségesen előidézett adósságteher nyomása alatt - elsősorban piacszerzési célból - a maguk számára megszerezték.

Kozma Ferenc gondolatait követve ismét szó szerint idézünk tanulmányából:

„Alig fér hozzá kétség, hogy a nyugat-európai Centrumnak (gyakorlatilag az EU-nak!) vajmi kevés érdeke fűződik ahhoz, hogy Magyarországot beintegrálja a fejlett ’mag’-ba. A görög-spanyol-portugál analógia sem élő eset, az ő felvételükkor ugyanis politikai rizikót próbáltak eliminálni, ti. azt, hogy ezen országokban következetes baloldali erők nyomuljanak a felszámolt, fasisztoid diktatúrák helyébe. Ilyen veszély ma Kelet-Európában nincs.”

(Idézett mű 73. oldal)


A nyugat-európai integráció arra szorul, hogy a belső körbe már bekerült fél-periférikus egységeket is kidobja, mint ballasztot a léghajóból – fűzi hozzá Kozma Ferenc. Ennek lehetőségét az vetíti előre, hogy az Európai Uniót kétszintű építményé kellene átszervezni. Az alsó szint azt jelentené, hogy a kemény mag zsilipeket építene maga és a fél-periférikus képződmények közé. Ez korlátozná azt az energiát, amely a magból a fél-periférikus ballasztövezet felé áramlik, ugyanakkor ezen övezet erőforrásait alárendelhetné a központi mag érdekeinek. Ez a konstrukció már lehetővé teszi az ún. „visegrádi csoport” beemelését az európai integrációba. Itt csupán az a megválaszolandó kérdés, hogy nyer-e Magyarország annyit a csatlakozással, mint amennyit veszít önmagának az egyoldalú kiszolgáltatásával?

Nem érdemes tehát évente több szát millió eurót fizetnünk azért Brüsszelnek, hogy felszámoljuk véglegesen a független magyar államot, sorsunk jobbrafordulásának egyetlen megmaradt eszközét.