Keresztény találkozó

Közösségünk az ezredforduló első éveiben alakult olyan értelmiségi, keresztény családokból, akik a magánéletük egészséges megélése mellett a társadalomban való egyéni és közösségi feladatvállalást is fontosnak érezték. Mind közvetlen környezetünkért, mind nemzettársainkért érzett felelősségünk újabb és újabb közösen megvalósítható cselekedetekre sarkall bennünket. Rendszeresen találkozunk, ahol gondolatainkat kicseréljük, az általunk éppen fontosnak ítélt területen közös elhatározással újabb és újabb programokat tervezünk és valósítunk meg. Közösségünk a keresztény élet mindennapi megélését közös zarándoklatokkal, imaalkalmakkal, illetve imakörünk rendszeres együttlétével teszi teljessé.

Ennek fényében 2016. óta szervezzük meg a Budakeszi Keresztény Találkozót. Az eddigi plakátjaink mutatják, hogy milyen ige köré és milyen előadókkal szerveztük ezeket az alkalmakat.

A Találkozó Facebook oldala.

IV. Budakeszi Keresztény Találkozó – 2019.

III. Budakeszi Keresztény Találkozó – 2018.

II. Budakeszi Keresztény Találkozó – 2017.

I. Budakeszi Keresztény Találkozó – 2016.

https://www.facebook.com/BudakesziKeresztenyTalalkozo/videos/1277970108939383/